Szelídítők és Szelídíteni kívánkozók

            Aztán a nyár hirtelen véget ért. Három nagy sóhajtás, és a lányok átlépték a kollégium küszöbét. Három még nagyobb sóhajtás, és már az évnyitón voltak.
Katica sokkal jobban izgult az első heteiben, mint Ida, amikor odakerült. Sok segítsége volt ugyan, és természetéhez hűen tartotta a tanulási szintjét, bár kevésbé volt olyan nehéz dolga olasz kéttannyelvűsként, mint Idának, az ének-zene tagozaton. Kórus, egy rakás nulladik... Egészen szeptember 23-áig nem tudták azonban, hogy sokkal nagyobb és sokkal "veszélyesebb" vár egyikőjükre.
            Miután Ida félsikeresen legyőzte a szerelmet, vagy legalábbis így látta mindenki, még Ő is, feltűnt neki és két legjobb barátnőjének, hogy egy szőke srác folyton Őt figyeli, olykor rákacsint, vagy éppen rámosolyog. Ilyenkor Ida kedvesen visszamosolygott, vagy felnevetett, de Niki és Bea felvilágosították, hogy ez pöppet másmilyenebb. Valami másról is szó van, mert a fiú bizony nem akárki: a suli szívtiprója, akibe minden kis kilencedikes szerelmes volt, sőt, még a felsőbb évfolyamokon is akadtak hódolói a 11.-es szöszinek. Állították azt is, hogy a barátai a legmenőbb körökből csatlakoztak hozzá, hogy mind az öten kőgazdagok, satöbbi... ám egy valami köztudatba került: Bali Dávid még sosem volt szerelmes.
Ezeket a rémmeséket mind Bea, Ida "boszorkány" barátnője derítette ki, egy kis közvélemény-kutatás alapján. Bea ilyen szempontból zseni volt. Imádott mindenféle kutató-munkát, a biosz és fizika-ötösöket mind a kiselőadásokból szerezte. Nem volt egy lángész, viszont tanulós, az bizony volt.
            Amikor Ida először meglátta a felvételin, kételkedni kezdett abban, hogy boszorkányok nem léteznek. A fekete, göndör haj, és az élénkzöld, villogó szemek nem épp azt mutatták, hogy kihaltak, a lány mély hangja pedig méginkább megerősítette ezt a lányban. Kilencedikben eleinte nem túlzottan kedvelték egymást, mert Beának összeegyezhetetlen volt az a két tulajdonság, hogy "nem tanulom végig az egész napot" és a "4.5-ös tanuló vagyok". Vagyis nála Ida egészen lehetetlen alak volt, aki mindig csak mosolygott, és akkora volt a szája mint a bécsi kapu. A tanárokat tisztelni kéne, nem pedig megmondani nekik, hogy igazából ez nem egészen így van.
Idának alapjárton semmi baja nem volt Beával, csak egyszerűen nem értette, hogy lehetett egyetlen nap alatt ennyit tanulni. Vagy talán a hétvégéket is a könyv megtanulásával töltötte? Az mellékes volt, hogy a külseje meg már lassan megijesztette. Ezenkívül nem értette, miért jó az, ha az ember a tanulásban leli minden örömét.
            Később aztán hirtelen bekattant nekik valami, és elkezdtek beszélgetni. Kiderült, hogy Bea anyukája meghalt, még nagyon régen, a lány alig emlékszik rá. Niki úgy vélte, hogy emiatt bújik a könyvek mögé.
Niki egy amolyan "gyufafej" volt, hosszú vörös hajjal, szeplőkkel, barna szemekkel. Ő volt az, aki kerek-perec megmondott mindent, ha úgy gondolta, hogy úgy van, csak annyit mondott: "Így van és kész. Vagy ha nem, akkor meg mindegy." Ida szerette ezt a gondolkodásmódját, de nem igazán szimpatizált azzal. Hogy esetleg saját magának is felhasználja. Inkább maradt a szokásos észjárásánál. Vele azóta vannak jóban, amióta egy szobába kerültek a koleszban. Niki Böhönyéről jött, a nagynénje volt Kodályos, ő ajánlotta az iskolát. Míg Beának egy bátyja, neki egy öccse volt. Ida a két lánytesóval kilógott a sorból. Niki öccse, Levente szakasztott nővére: ugyanazok a szeplők, ugyanaz a hajszín, de az ő szeme zöld volt. Legalábbis szerinte, Niki állította, hogy igazából inkább szürke, csak az öccse halak, emiatt imád lódítani. Ó, és persze minden horoszkópot kívülről fújt, minden nap magával vitt egy-egy ehhez tartozó könyvet a suliba, és amikor mindenki tízóraizott, ő nekiállt olvasni. Ida csak nevetett, Bea kikészült. Bea és Niki többet voltak együtt, épp ezért többet is veszekedtek.
            Egy borongós őszi napon Ida épp kórusra ment, és rezgett a telefonja. SMS-t kapott. Épp halászta ki a farmere zsebéből, amikor valaki megszólította.
- Á, a titkos hódolók üzenetet küldenek! Egy kavics az ablakra sokkal hatásosabb lenne. Bár a koleszablak rácsain nehezen jut túl… - mondta, majd féloldalas mosolyra húzta a száját, és elővillantak hegyes fogai. Ida ráncolt homlokkal megnézett, és a hang irányába fordult.
Ilyen nincs…
Bali Dávidnak volt vicces kedve.
- Kár, hogy az ablakon nincsenek rácsok. De mielőtt reménykednél, ha be is tudnál mászni, nem engednélek be, Don Juan.
A fiú felnevetett. Ida közben megnyitotta az üzenetet.
- A humorérzéked a régi…
- Mert olyan régóta ismersz, mi…? – kérdezte motyogva Ida, amíg a betűkön rágódott.
„Árkád. Földszint. Kórus után ott várlak. o, és nincs kifogás, Vadcica! K.”
Ilyen meg végképp nincs.
- Ami azt illeti, elég régen ahhoz, hogy meghívjalak egy forró csokira!
Ida oda se bagózott. Aztán felnézett és sejtelmesen elvigyorodott.
- Előbb növessz agyat, IQ-fighter, mert a sablondumád nem hoz lázba, csak fáraszt!
A srác csak jobban vigyorgott, de már kissé odafagyott a mosolya. Ida már épp kezdett vissza pötyögni és elfordulni, amikor a srác megint megszólalt.
- Alhatsz a karjaimban!
Jaj, Istenem…
- Még valami esetleg?
Dávid közelebb lépett, de most már nem mosolygott.
- Nem vagy egyszerű zsákmány. Ez biztató. Nem adod magad könnyen, de én tudom, hogyan foglak megszelídíteni. Oroszlánból kiscica leszel, és ígérem, nem bánod meg.
Ida felnevetett. De nem a tartalom, hanem a szavak nevetették meg. Témánál vagyunk… Aztán már kevésbé mosolygott.
- Hát jó, de kösd fel a gatyád, mert erre eddig egyetlen fiú volt képes, és ha nem húzol bele, vissza fogok kóborolni hozzá!
Dávid elvigyorodott. De ez már tényleg szívdöglesztő volt, Ida már kezdett feloldódni.
- Hát jól van. Még holnap összeütközünk! – azzal sarkon fordult, és elsétált. Ida emésztett. Most beszélt meg egy randit egy casanovával, és épp elküldött egy SMS-t az egyetlen szelidítőjének: „Árkád. Földszint. Ott leszek. Soha, édes! I.”