De miért?

- De anya! Miért nem? Nem igaz, hogy te csak a saját érzéseidre gondolsz! És velem mi lesz?
- Tipikus kamasz… a serdülők azt hiszik, hogy a szüleik rosszat akarnak nekik, én is ilyen voltam az elején…Azután rájöttem, hogy anyámnak volt igaza van.
- De miért? Mit mondott?
- „ Ez az időszak nagyon nehéz. Ha itt elrontod magad, felnőtt korodban sanyarú életed lesz.” Drágám, Mary ne légy olyan mint…mint… amilyenek most a nők.
- Rendben… de ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy elmehetek-e a meccsre. De miért?! Mondj négy okot, amiért nem mehetek el focizni a lányokkal!
- Hát rendben! 1. Mert ott durva lányok vannak, és bármi bajod eshet! 2. Elég dolgod van neked! A hegedű, a versenyek! Az iskola… törődj azokkal a tennivalókkal, amik most körülvesznek!
- Jó… de Lizzi nagyon dühös lesz… utálni fog…- sikránkoztam.
 Azután elvégre meggondoltam magam, rájöttem: anyukámnak igaza volt. Így hát... nem fociztam.
Ám reggel szembe kellett néznem a legjobb barátnőmmel, Lizzi-vel, aki ha valamiben valakivel nem értett egyet... az bizony nagyon megjárta...ahogy most én is.
- Szia Lizzi! Mi újság?- próbáltam e kérdéssel a gondolatomat más vizekre terelni.
-Szia MJ! Semmi különös. Veled?
- Áh, velem se....- remegett a lábam.
- Jut eszembe.....
" Na, - gondoltam magamban- eljött a nem várt pillanat."
- Szóval, megkérdezted a szüleidet?
- Igen...
- Na? És?
- Nem mehetek...
- Na de miért?
- Mert... nem fér bele az időmbe... és féltenek....a kezemet, a nyakamat, a lábamat.... és én is féltem magam.
- De kár... sajnálom, pedig te jól focizol!
- Háát...köszi.
És már be is csengettek. Bármennyire is nem akartunk menni órára, olyannyira futottunk kémiára.
Sajnos Lizzivel nem lakunk túl közel egymáshoz, ezért csak nagyon keveset tudtunk diskurálni (hogy szépen fejezzem ki magam, mert ez a kommunikáció már nem is  értelmes, okos lányok beszélgetése... de ezt ne firtassuk...) De nagyon jó barátnők vagyunk. Bár sokban különbözünk, még is van rengeteg dolog, ami összeköt minket. Talán pont a különbségek...