- Dehát Jane! Mért nem fekteted már le a kisöcsédet? Már 11 óra van! Úgy volt, hogy fél órás mesét olvasol neki. Már 7 óra óta bújod a betűket, ráadásul nem is figyel rád a testvéred. Már rég elaludt, és neked is aludni kéne! - mondta anya annyira mérgesen, hogy elhittem neki mindent, és azon nyomban fogtam Davidot, és átvittem a szobájába. Úgy éreztem, mintha nem is aludt volna a karomban, úgy ficánkolt. Nos, mialatt átértem David szobájába… hú, mennyi minden járt az eszembe! De leginkább az a különös mese, amit olvastam. Elgondolkodtatott. Furcsa volt számomra. De elhatároztam, hogy utánajárok annak, hogy ez csak mese-e vagy egy igaz történet. Mindenesetre nagyon elfáradtam, és mikor bedőltem az ágyba, rögtön elaludtam. De aztán mégis felébredtem. Nem is tudom, hogy mitől.
 Addig nem tudtam elaludni, amíg meg nem néztem, hogy mi a helyzet David Villa-val. Mintha azt hallottam volna, hogy gyermekük született Patricia-val. És ez igaz is. Nagyon boldog voltam, amikor  ez bebizonyosodott.. Örömömben ugráltam, de utána elmentem aludni, mert már fél 3 volt.
 Reggel a kisöcsém ugrált az ágyamon, és rögtön elfoszlott az álmom, amely annyira édes volt, hogy egy pillanatra megharagudtam Davidra, de megbékéltem a helyzettel. Azzal pedig még mindig nem vagyok egy hullámhosszon, hogy anya elvette a könyvemet ... de csak azért, mert a kisöcsémnek nem kéne szerelmes regényt olvasnom. De hát engem, mint focibolondot is megfogott, pedig én nem szeretem a csöpögős, nyálas, érzelgős, szentimentális bolondságokat.
 Mikor az iskola felé haladtam, megláttam Sarát, a „barátnőmet”. Igazából nem szenvedhetek annyira... Csak úgy jóban vagyunk. Megálltunk egy röpke percre, megbeszéltük kinek milyen ruhája van, -mert ő csak erről tud beszélni- és utána folytattam utamat. Sara nem jött velem, mert ő orvoshoz ment. Fájt a lába. Legalábbis ezt mondta. Tud ő hazudni elég rendesen. De inkább nem is beszélek róla.
 Amikor végre odaértem a suliba (három beszélgetés után) megláttam a fociverseny hirdetését. Nem kellett nekem több, elővettem a tollamat, és jelentkeztem. Mikor leírtam, hogy Mary Jane Lothraino, pont akkor csengettek be fizika órára. „Hú –motyogtam- Miss Brook hajszálpontosan 8 óra 1 perckor jön be a terembe."  Mikor levetkőztem stb. és elhagytam a szekrényem…szembejött velem Ms. Brook.
- Már megint most érkezik, Ms. Lothraino?
- Öö…megmagyarázom Ms. Brook…
- Nem kell semmit se mondani. Elég, hogy tudom: késett. Engem a tettek érdekelnek.
 - Miss Brook! Akkoris el kell mondanom! Ez Önnek nagyon fontos.
- No, hallgatom, mivel rukkol elő.
-  A nagynénjéről van szó. Tegnap este…
- Igen?
- Tegnap este…óóó…szóval tegnap este… eltűnt…
- Tessék? Micsoda?-rökönyödött meg a tanárnő.
- Keresték a rendőrök. Eltűnt…és…
- És maga ezt honnan tudja?
- Csak onnan, hogy Ms. Annamarie Brook a szomszédunk és édesapám rendőr, aki utánasietett.