Segítség!
A reggeli fuvallat csöppnyi hangja hallatszott. Clara még aludt. Egy férfi besétált a szobájába, anélkül, hogy kopogtatott volna, vagy felébresztette volna. Clara fölé hajolt és megcsókolta a homlokát.
Aztán tovább ment és nekikezdett Clara munkájának elvégzésébe. Nem sokkal később Clara felébredt.
- Ó, te jó ég! Mit keres maga itt a házamban? És mit csinál a papírjaim között? Hallja? Hogy jutott be a lakásomba? - kiabálta, vagyis inkább dühöngte még álmosan.
- Hát, nyitva volt az ajtó..- és a férfi a nő felé fordította a fejét ártatlan szemekkel.
- Óh, maga az? Honnan tudta, hogy itt lakom?
- Öö...csiripelték a madarak...- mondta nevetve Frederic.
- És mit csinál a papírjaim közt? - kérdezte dühösen Clara.
- Úgy gondoltam, segítek magának, hogy el tudjon jönni velem a bálba.
- Ó, már szombat van? Te jó ég! Igazán kedves, hogy megpróbált segíteni, de inkább azzal segítene, ha megnézné milyen az idő, és hazasétálna.
- Tudja itt van kinyomtatva az összes cikkje. Elmentem a Nyomdába.
- Hiszen, ez...hiszen ez csodálatos, köszönöm Fred! - bólinott. Nem mert odamenni az alig fél éve ismert férfihez, hogy megölelje, és kifejezze még jobban, hogy mennyire örül ennek a hatalmas segítségnek..
- Öö, hát semmiség! Szóra sem érdemes. Ja, és csináltam magának reggelit!
- Igazán? Milyen kedves! Köszönöm! - hirtelen elgondolkozott. Miért teszi mindezt ez a férfi?
- Hát semmiség, csak azért tettem... mert... hogy el tudjon jönni velem a bálba.
- De akkor is! Igazán kedves! Mostmár megbocsájtható, hogy csak besurrant a házamba. Már nincs probléma! - mosolygott kócosan.
- Rendben! Akkor el tud jönni velem a bálba?
- Igen...de csak azt nem tudom, hogy...hogy mit vegyek fel...nincs ruhám. -mondta elkeseredetten.
- Akkor...kell venni magának egy báli ruhát.
- Nem olyan egyszerű ám! Magának lehet, hogy a háború után sok pénze van, de nekem egy fityingem sincs.
- Akkor hát, mindegy! Csak remélje azt, hogy minden rendben lesz!
Délután már bekopogott a házba Fred:
- Halló! Clara, itthon van?
- Egy pillanat! - és ment is kinyitni az ajtót.
- Áh, jó napot!
- Jó napot! Örülök, hogy itt van!
Clara bólintott, hogy kerüljön beljebb, bár kicsit félt, mit akarhat megint itt ez a fickó...?
- Nos, tudom, hogy még korai, de szertnék átadni magának egy...egy ajándékot. - azzal elővett az eddig háta mögött dugdosott dobozt és átnyújtotta a megszeppent fiatal hölgynek.
- Hát, ez igazán kedves, de ugye nem nyomdai papír?
- Áh, nem! Dehogyis, ez annál értékesebb.
A kisasszony izgatottan bontotta ki a neki szánt csomagot.Ahogy bontotta ki, egy tengerkék selymet látott meg fekete hímzéssel. Egy igazán finom munkát. Nagyon értékes ruhát.
- Ez hihetetlen! Hiszen ez gyönyörű, csodálatos! És ezt nekem hozta?
- Igen, hogy el tudjon jönni a bálba! Igazán szeretném, tudja ez minden vágyam!
- Hát ez nagyon kedves! Ez hihetetlen! Ó, nem is tudom, hogy háláljam meg! Ennél szebb ruhát életemben nem láttam! Ez a kis fekete hímzés...! Hiszen ez gyönyörű! - mondta Clara örömében.
A mosoly mindent elárul. Ez a ruha sokat jelentett neki, hiszen egy csodálatos ruhát kapott, egy olyan férfitól, aki ma igazán sokat tett érte. Hirtelen örömében az arcára egy csókot nyomott Fred-nek.
Fred először hátrált, Clara is meg volt szeppenve az előbbi viselkedése miatt. De egy nagyot nevettek rajta, aztán a férfi elköszönt.
- Most 11 óra van. - pillantott az órájára. - Akkor most nekem mennem kell. Eljövök ide magáért, és majd hívhatok kocsit, hogy vigyen el bennünket.
- Rendben, köszönöm a segítségét, és, hogy vett nekem egy ruhát! - mondta hálásan Clara.
- Igazán nincs mit! Örülök, hogy segíthettem, és örömöt okozhattam magánnak! Viszontlátásra!
- Viszontlátásra!...Fred!
Azzal a férfi mosolyogva távozott, majd még az utolsó percben is Őt nézte.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
