Megbízás

Az utcákat ködfátyol borította, mindenhol csak pára. Füst is szállt a levegőben. Szomorú volt az egész város. De inkább azt a kifejezést kéne használnom, hogy komor, rideg, és hideg. Hát ilyen volt Clara lelke is. Nem tudott dolgozni, nem is ment be a munkahelyére, csak ült, és nézett előre miközben itta a teáját és azon töprengett vajon mit csinálhat most az ő szeretője.
 Hát igen, ő sem volt különb Clará-nál. Bár ő dolgozott, már, ha ezt annak lehet nevezni. De mindig mást csinált, mint amit mondtak neki, a sok zavarodás miatt, ami pár napja történt vele és Clará-val. Amikor azt mondták neki, hogy vigye el a parancsnoknak az iratokat, ő a tábornoknhoz vitte el, és az úr meghökkenve figyelte a magának szánt papírokat. Nem tudta mire vélje ezt. Szóval sem Clara, sem Fred lelkiállapota nem volt rózsás.
  Egy héttel a csók után, Fred kapott egy levelet:

                             Kedves Frederic!

Nem tudom mitévő legyek. Egy terítőt varrok, és nem tudom eldönteni, hogy a kék hímzéshez arany, vagy ezüst szegélyt varjak. Segítene a döntésben?

   Szeretettel: Clara


 Frederic, csak nevetett és nevetett. Hát ezt írta neki? Akivel bálban volt? És Fred kimutatta szerelmét Clará-nak, aki viszonozta? Csak ennyit ír? Semmi mást? - s az arca egyre komorabb lett. De nem hagyta annyiban, írt neki:


        Gyönyörű Clarám!

Én úgy gondolom, hogy az ezüstös talán jobban csillogna az Ön gyönyörű kék hímzése mellett. De persze az arany is tökéletetes! De Clara! Nekem ma találkoznom kell magával! Beszélnünk kell!

 Frederic.

Clara figyelmesen olvasta végig a neki szánt levelett. Úgy gondta, elfelejthette a csókot, mert nem tudta mit akar ezzel mondani Fred. De kiderült, hogy nem is magánelétükről van szó. Kopogtattak Clara ajtaján.
  - Egy pillanat! - kiáltott a konyhából. S amint kinyitotta az ajtót, megállt a lélegzete.
  - Ööö...jöjjön be! - mondta el-el csukló hanggal Clara.
  - Clara! Hozzám küldtek egy levelet, ami az Öné- futott be az ajtón.
  -Na jó rendben, mondja!- sürgette, mert kívácsi volt arra a bizonyos levélre.
  -Nos, nekem is küldtek egy levelet, ugyanazt, amit magának. És az én levelemben az áll, hogy el kell mennem Párizsba. Bontsa ki a borítékot!
 Clara nagyon figyelmesen olvasta végig és azt  a megbízást kapta, hogy el kell menniük, mert Moszkvában újabb háború lesz és nem maradhatnak ott. Clara unokabátyja meghívja őket Párizsba. Claráék "fizetsége", hogy Johannak segítsenek a munkában. Clara elképedt arccal figyelte a papírt.
 -Ööö...ez most....öö....Önnek is ezt írta? Magát honnan ismeri?
 - Személyesen jött oda hozzám. Indiában ismerkedtünk meg, egy másik háborúban.
 - És velem nem is beszélt?
 - Azt mondta nekem, régen sokat veszekedtek.
 Clara szégyenében elpirult.
 - Mikor kell mennünk? - vett erőt magán Clara.
 - Holnap - szólt az egyhangú válasz.
 - Már holnap? És ezt csak most mondja?
 - Én is csak nemrég tudtam meg.
 - Még ma el kell, hogy menjek felmondani. Nem maradhatok itt a háborúban, Hans-nak igaza van.
 - Johann milyen nemzetiségű? Nem francia, azt tudom.
 - Svájci. Zürich mellett nőtt fel. Soknemzetiségű család vagyunk...- kicsit nevetett is Clar'.
 - Á, értem.  Kedves, hogy Hans felajánlotta ezt nekem. Csak azt nem tudom, hogy hogyan menjünk el ilyen borongós őszi időben.